Karriertervezés

Először is, mit jelent a karriertervezés? Leginkább gondolkodásmódot, hozzáállást, új dolgokra való nyitottságot, gondolkodást önmagunkról, arról, hogy mit szeretnénk elérni, hol tartunk ebben a folyamatban, és ha elértük, tudunk-e örülni neki, és új célokat megfogalmazni. Szóval ne egy rövid, gyors lefolyású, A-ból B pontba tartó, végleges és egyszer letudható dologra készülj, hanem folyamatos, sokszor küzdelmes, emelkedőkkel, lejtőkkel, vakvágányokkal tarkított utat képzelj magad elé! Alapvetően rajtad áll, hogy merre tart ez az út, de vannak mellette jelzőtáblák, iránymutatók, olykor kapaszkodók, amik segítenek eljutni a következő állomásra.

A PTE Karrier Iroda karrierprogramja ilyen támpontokat, praktikus segítséget jelent, azt javaslom, használd ki, amíg van rá lehetőséged, vagyis ha a Pécsi Tudományegyetem nappali vagy levelező tagozatos hallgatója, vagy a régióban elhelyezkedni kívánó frissdiplomás vagy! A képen látható Karrier piramis egymásra épülő szintjei az egyetemi képzés ideje alatt végigjárhatóak, és irodánk számos programmal támogatja az egyetem elvégzését követő sikeres Karrier-START-ot.

KARRIER KÉZIKÖNYV

I. Bevezető gondolatok

II. Miben segíthet Neked a Karrier Iroda?

III. Önismeret és karrier

IV. Személyes és szakmai kompetenciák

V. Life Long Learning

VI. Itthon vagy külföldön

VII. Vállalkozóvá válás

VIII. Pályaelhagyás, pályaváltás

IX. Karrier Dosszié

X. Hol dolgozz?

XI. Énmárka

XII. Ütős önéletrajz kezdőként? Lehet!

XIII. Motivációslevél

XIV. Hogyan készülj az Állásbörzére?

XV. Pályakezdő 5 év gyakorlattal

XVI. Hogyan menj oda egy kiállító standjához?

XVII. Interjúhelyzetek

XVIII. Mit kérdezz meg a HR-estől az interjún?

XIX. Jó befektetés-e a „papírhalmozás”?