Radikalizmus és vallási szélsőségességek címen szakirányú továbbképzést hirdet az NKE

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem idén harmadik alkalommal indítja meg a „Radikalizmus és vallási szélsőségességek” című szakirányú továbbképzési szakot. A képzést, amely egyedülállóan kapcsolja össze a vallás teológiai, biztonsági, nemzetbiztonsági és jogi szempontjait, az Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara gondozza, bevonva az egyes területek szakembereit, kutatóit.

A képzés indítását az elmúlt években megerősödő szélsőséges vallási mozgalmak, a keresztény közösségek fenyegetettsége, illetve a vallási közösségek és az állami hatóságok fokozott együttműködése tette indokolttá.

Átfogóan mutatják be, hogy a vallás milyen hatással bír a társadalomra, különösen a válságövezetekre, illetve a migráció következtében miként változik Európa vallási, etnikai összetétele, és ez milyen biztonsági kihívásokat generál. Céljuk az állami és az egyházi szervezetek minél szélesebb körben való megszólítása annak érdekében, hogy az érintettek között szorosabb együttműködés alakulhasson ki. Célkitűzésük a hallgatók újabb ismeretekkel való gazdagítása, a feladatok végrehajtásához pedig a gyakorlatban alkalmazható hasznos szempontokat fogalmaznak meg (állami és egyházi szervezetek felépítésének, jogkörének, kapacitásának bemutatása, vallási irányzatok, elemzés-értékelési technikák ismertetése stb.).

A két féléves képzés 2021. szeptember 6-ától indul. Az összevonásokat péntek délutánonként és szombati napokon tartják.

A jelentkezési határidő 2021. július 16. A felvételi eljárást a járványhelyzetre való tekintettel egy 2 oldalas motivációs levél helyettesíti.

A képzés előrelátható önköltsége 175 ezer forint/félév.

Jelentkezési lap

Képzési és Kimeneteli Követelmények